„Nem azért vagyunk Irakban, hogy elvegyük bárki olaját”

James Mattis hétfőn Bagdadba érkezett, a vele utazó újságírónak pedig kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem akarja Irak olaját elvenni, a katonáik nem ezért vannak az arab országban.

Szerintem mind, akik itt vagyunk ebben a szobában, és mindannyian Amerikában, mindig fizettünk a gázért és az olajért, amelyet használtunk és szerintem ez a jövőben is így lesz. Nem azért vagyunk Irakban, hogy elvegyük bárki olaját.

Irakban a becslések szerint több „fekete arany” található, mint amennyire számítani lehetett. Egyes információk szerint 153 milliárd hordóról lehet szó, ami majdnem annyi, mint Iráné (158 milliárd hordó), ez pedig az OPEC második legnagyobb termelőjévé teszi az iszlám köztársaságot.

Mattis válaszát érdemes összevetni Trump korábbi kijelentésével, amit Irak olajkincséről tett, mégpedig azt, hogy a zsákmány a győztesé.

Utólag úgy árnyalta ezt, hogy ennek gazdasági okai vannak, másrészt pedig az Iszlám Állam pénze nagyrészt olajértékesítésből származik.