A vadászházas izsáki polgármester holdudvara százmilliós támogatásokban részesül

Mondok József nevét alighanem már ismeri az egész ország. Ő az a fideszes polgármester, aki uniós pénzből építtetett egy vadászházat, amibe aztán be is költözött. Emellett ő a Magyar Lovas Szövetség egyik vezetője is. Az Államkincstár később vizsgálatot indított ellene, majd kiderült, hogy Karádon is felhúztak egy panziót, de ott sem nagyon lehet megszállni, és voltak elszámolási szabálytalanságok is.

A sztori folytatódik!

A 444 összegyűjtötte, hogy Mondok József és a közeli hozzátartozói, valamint az érdekeltségébe tartozó cégek mennyi támogatást kaptak 2015-ben és 2016-ban a magyar államtól és az Európai Uniótól.

Ez 2015-ben több, mint 130 millió forintra jött ki (133 444 676 Ft), 2016-ban pedig még ügyesebben pályázott támogatásokra, ugyanis sikerült 190 millió fölé jutnia (190 517 398 Ft).

Úgy tűnik tehát, hogy Izsákon is épül a polgári Magyarország.

Azt pedig nem is gondoltuk volna, hogy a politikus a helyi újságban azt állítja magáról, hogy csak egy lejárató kampány áldozata, és minden támogatást szabályszerűen használt fel.