Ezért hátrálhatott meg a kormány: érvényes és elutasító lett volna a népszavazás

Az emberek többsége nem akart olimpiát és erről szavazott is volna.

Az emberek 62,1%-a fontosnak tartja a népszavazás megrendezését, 34,2% vélekedett úgy, hogy az inkább nem fontos. A kérdésben még a kormánypárti szavazók is megosztottak: náluk 47-48 volt a támogatók és az elutasítók aránya.
 
Egy most vasárnap tartandó referendumon az emberek 59,5%-a biztosan, 20,1%-a valószínűleg részt venne, a népszavazás tehát jó eséllyel eredményes lett volna.
 
Az olimpia elutasítottsága országos szinten 59,3%-os, a támogatók aránya 35,4%. Mindössze az emberek 5%-a nem tudott vagy nem akart állást foglalni a kérdésben.
 
Budapesten az elutasítók és a támogatók aránya 63-33%.
 
Az ötkarikás játékok mellett leginkább a Fidesz-szavazók állnak ki, 65%-uk támogatja a rendezést. A jobbikosok közt 28, az MSZP-seknél 26%-os a pályázat támogatottsága.
 
Azok közül, akik a népszavazáson is részt vennének, 57,8% szavazna a rendezés ellen, 35,3% mellette.
 
A népszavazás okafogyottá vált, miután a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB vezetője megegyeztek: visszavonják az olimpiai pályázatot.
 

Vége: Magyarország visszalép a 2024-es olimpiától

Az M1 információi szerint a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB vezetőjének találkozóján az a közös elhatározás született, hogy Magyarország visszalép, mert a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak. A döntés oka, hogy Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot. Ezért a tárgyaló felek arra jutottak, hogy csak az lehet a felelős döntés, ha a főváros és a MOB visszalép a pályázattól - értesült az M1.