Pornófilmeket nézett Berhida jegyzője munkaidejében

A polgármester a lebukás után arra utasította a jegyzőt, hogy jelszóval védje le számítógépét.

A politikushoz is eljutott az a szóbeszéd, hogy Dr. Cseh Tamás, Berhida város jegyzője munkaidejében felnőtt filmeket néz. Pergő Margit polgármester figyelmét korábban már felhívták erre a tényre, de a levél állítása szerint arra utasította jegyzőt, hogy jelszóval védesse le a hozzáférést a számítógépéhez. Így minden folytatódott tovább, a panaszosok szavait nem követte komolyabb retorzió.

Kovács Rajmund kitér arra is, hogy a pénzügyi iroda vezetője, aki 2014 decemberében kapott egy több millió forintért felújított szolgálati lakást, habár akkor volt neki saját tulajdonú ingatlana, a levél szerint arrogánsan és hisztérikusan viselkedik a hivatal dolgozóival. Több alkalommal is előfordult, hogy a jegyző jelenlétében tört ki veszekedés a dolgozók között, de erre érdemben a hivatal vezetője nem reagált, nem lépett közbe.

Az is tény, hogy nagy a fluktuáció a hivatal dolgozói között, sokan a körülmények, mások az anyagi megbecsülés miatt távoznak. Február 23-án zárt ülés keretében tárgyalták a levél tartalmát és a végkövetkeztetés az volt, hogy a jegyzőnek távozni kell a hivatal éléről, aki a polgármester elmondása szerint már aznap fel is mondott.

A Jobbik képviselője úgy véli, hogy a kialakult helyzetben egy lehetőség van a hivatal stabil és folytonos munkájának megtartása érdekében, hogy a jegyzőt azonnali hatállyal és végkielégítés nélkül el kell távolítani. Kovács Rajmund szerint méltatlanná vált a jegyzői pozíciójára, a felmondásával pedig beismerte, hogy igaz a levélben lévő állítás.

Úgy látja, Pergő Margit felelőssége is hatalmas a kialakult események miatt, ugyanis a város vezetőjének mielőbb közbe kellett volna lépnie ezzel párhuzamosan megkövetelve, hogy a jegyző példát mutatva végezze a munkáját, a megengedhetetlen egyéb tevékenység helyett.