Csillagászati összegbe került az VMSZ új székháza

1,2 millió euróért kelt el a Fasizmus áldozatainak tere 9-es szám alatt álló épület. 

A négyszáz négyzetméteres épület - a lap információi szerint - a Magyar Nemzeti Tanács és a Prosperitati Alapítvány székhelye lesz majd.
 
De az épület egyben a Vajdasági Magyar Szövetség székháza is, amelyet Pásztor István tavaly már fel is avatott és pártja a karácsonyi fogadását is itt tartotta már. Akkor jelentették be, hogy a jelenlegi székházuk, amely az MNT és a Szekeres László Alapítvány mellett a Pannon RTV-nek is helyet adott, ezentúl mint központi médiaház fog működni. A terveik szerint ott azok az MNT alapítású médiumoknak lesz a szerkesztősége, amelyeket a szakmai szervezetek közül többen eddig is csak mint a VMSZ pártközlönyeit emlegettek.
 
A Juhász Bálint VMSZ-es politikus által igazgatott Prosperitati Alapítvány ezidáig a Concordia Minoritatis Hungaricae, vagyis Bús Ottó VMSZ elnökség tag által vezetett CMH iroda szabadkai központjában volt bejelentve, a Novosti szerint most ők is összebútoroznak a VMSZ-el.
 
Amennyiben a lap értesülései helyesek és valóban 1,2 millió eurót költöttek a VMSZ, MNT és Prosperitati Alapítvány új székházának megvásárlására, akkor felmerül az a kérdés is, hogy honnan volt ennyi pénzük, hiszen a szabadkai Szent Teréz székesegyház szomszédságába beköltöző három új lakó közül mindannyian az adófizetők, vagyis közpénzből tartják fenn magukat. A Délhír emlékeztet: a gazdaságfejlesztési célokra szánt magyar közpénzmilliárdok között pártszékház-vásárlás is szerepelt volna.

Mutyilista, mutyiszag

A magyar állam (mostanra 65 milliárdnyira duzzadt) gazdaságfejlesztési programjának folyósítása előtt már egy kiszivárgott és "mutyilista" néven ismerté vált dokumentum borzolta fel a kedélyeket a délvidéki magyar közéleten belül. A lista hitelességét maga Pásztor István is elismerte, mint ahogy azt is, hogy azt személyesen Orbán Viktornak adta át. A listán előre megnevezett személyek és vállalkozók nevei és konkrét pénzösszegek szerepeltek.
 
"Hogy az MNT, a Prosperitati és a VMSZ összefonódik, azt már régóta tudjuk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az Orbán-kormány iszonyatos mennyiségű pénzekkel támogatja a VMSZ-t és az MNT-t is, mondván, általuk a Délvidék magyarságát segítik" - írja a délvidéki hírportál.