Feloszlatta magát a csalással megvádolt roma szövetkezet

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) még 2003-ban hozta létre a hangzatos nevű, de mára megbukott szövetkezetet. A szervezet alapítója és sokáig az elnöke Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, Orbán Viktor kormánybiztosa volt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eredetileg majdnem 5 milliárd forintot akart adni a szövetkezet egyik munkahelyteremtő programjára, de utóbb belső vizsgálatot rendeltek el és a már kiutalt pénzeket visszakövetelték, többet meg nem is adtak.

Farkas azonban csak azután mondott le a Híd a munka világában betöltött tisztségéről, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) nyomozást kezdett mintegy 1,6 milliárd forint értékben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt.

Az ORÖ-nek szerencsére nem kellett különösebben aggódnia a fennmaradása miatt, mert a kormányzat tavaly karácsony környékén mintegy 1,3 milliárd forint értékű támogatással segítette ki a roma önkormányzatot.

Hadházy Ákos: ez nem cigánybűnözés, ehhez kellett a Fidesz

Ötmilliárd forint ömlött bele a Híd a munka világa programba, de nem történt szinte semmi. Az Országos Roma Önkormányzat, a Lungo Drom beleremegett, Farkas Flórián belebukhat. De, a felelős nem a cigány kisebbségi intézmény, nem is egyedül Orbán Viktor miniszterelnök biztosa, hanem az Emberi erőforrások minisztériuma, ami ezt megengedte.