Olyan javaslatot nyújt be a Jobbik, ami elképesztő kínosan érinti a Fideszt és az MSZP-t

Lusztrációs törvényjavaslatot fognak benyújtani.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi közleményében azt írta, az indítvány biztosítja továbbá, hogy a kommunista állambiztonság egykori fenntartói a közéletben semmilyen tisztséget ne tölthessenek be.

„Az elhazudott, ellopott rendszerváltás a Fidesz és az MSZP közös szégyene, akik 27 éven keresztül mindent megtettek s mivel ezer szálon érintettek, ma is megtesznek azért, hogy csak látszatmegoldások szülessenek, és ténylegesen ne lehessen se szembenézni, se leszámolni az állambiztonsági múlttal.”

A jobbikos közleményben azt írják, a legnagyobb ellenzéki párt szakít azzal az elavult szemlélettel, hogy csak az ügynököknek vannak jogai, míg az áldozatok osztályrésze a beletörődés marad.

Magyarul, ez az indítvány ténylegesen befejezi a politikai rendszerváltást – már ha nem kaszálják el.