Airbus alkatrészeket fognak gyártani Egerben

A RUAG Aerostructures cég új egri repülőgépalkatrész-gyárában az Airbus és a Bombardier gépeihez készítik majd a géptörzsek középső részét, a szárnyvégeket, és a repülőgépek burkolatát - mondta Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője szerdán Egerben, az üzem megnyitóján.

A svájci cég közel kétmilliárd forintos beruházással létesítette a gyárat, amelyben kezdetben 60-an dolgoznak, az év végére azonban 180-ra növekszik a létszám.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke az ünnepségen hangsúlyozta: a RUAG már második alkalommal döntött Magyarország mellett, amikor a közeli Sirokon lévő lőszergyártó üzeme után ezúttal Egerben valósított meg beruházást.

Kitért arra is, hogy Magyarországon 991 svájci vállalat működik, 27 ezer embernek adva munkát, ezzel Svájc a tizenegyedik legnagyobb befektető.