A Hosszú Katinka féle úszóakadémia költözhet be az új arénába

Az NSO írja, hogy Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mi lesz a létesítmény sorsa a világbajnokság után. Az Iron Aquatics veheti birtokba.

Néhány héten belül elkezdjük az úszásoktatást is, vagyis meglesz az egész programunk. Nagyon izgatott vagyok, mert mindig is arra vágytam, hogy legyen egy kis bázisunk – illetve ez inkább nagy bázis

- ezt már Hosszú Katinka tette hozzá.

Fürjes még azt is elmondta, hogy minden évben rendeznek majd itt különböző hazai és nemzetközi versenyeket, de ez lesz a központja a Hosszú-féle akadémiának is.