Így végzi ki Trump a környezetvédelmet

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Donald Trump átverésnek tartja a globális felmelegedést. Ezt a véleményt erősítette azzal is, hogy töröltette a környezetvédelmi hivatallal a klímaváltozásról szóló honlapot. Legutóbb pedig az a hír került napvilágra, hogy már a hadsereggel is konfliktusa lehet a megújuló energiaforrások használata miatt.

A legújabb információk szerint hamarosan elnöki rendelet születhet arról, hogy eltöröljék a szénbányászati koncessziók szövetségi tilalmát, valamint a Tiszta Energia Tervet. Erről a Reutersnek számolt be az egyik fehér házi tisztviselő.

Barack Obama kormányzási idejéből származik a szénbányászatra vonatkozó szövetségi tilalom, ehhez tartozik a szén-dioxid-kibocsátást mérsékelni kívánó rendelet, melyeket akár már jövő héten visszavonhat Washington.

Tiszta Energia Terv

Ennek a szabályozásnak a klímaváltozás elleni harc volt a lényege, gyakorlatilag arra kényszerítették a szövetségi államokat, hogy csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Igaz, hogy a megvalósítása már korábban is akadozott – sőt, némely republikánus vezetésű államban el sem kezdődött.

Szénbányászat

Az Obama-kormány 2016 januárjában vezette be a tilalmat a szövetségi szénbányászati engedélyek kiadására vonatkozóan, azért, hogy minél jobban óvja a környezetet. A bányászatban érdekelt cégek természetesen már akkor is hevesen tiltakoztak.

Most az indokok közt szerepel, hogy ezek a szabályok negatívak az amerikai vállalkozásokra nézve, mert hátráltatják a bányászatot.

Nem az első eset

Trump korábban már visszavonta a bányászati hulladékok élővizekbe engedésére vonatkozó korlátozó szabályt, valamint egy a mélytengeri olajkitermelést nehezítő előírást is.

Amerika a XX. századba tart?