Körözött orosz bűnözőt fogtak el Kiskunhalason

A Life.ru számolt be arról, hogy a hét elején fogtak el egy több éve körözött orosz bűnözőt a magyar hatóságok Kiskunhalason.

Az orosz Alekszander Gerbert ellen 2 éve adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz hatóságok. A gyanú szerint megrendelője volt annak a gyilkosságnak, amelyet egy ismert volgográdi vállalkozó ellen követtek el, egy helyi tisztségviselőt pedig súlyosan megsebesítettek a nyílt utcán.

2014. május 21-én nyitottak tüzet a nyílt utcán egy terepjáró hátsó üléséről ismeretlenek Szergej Brudnovra, az ismert volgográdi vállalkozóra és társára. Brudnov a kórházban halt meg, a társának sikerült később felépülnie. Az egész esetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, így egy évvel később sikerült elkapni két elkövetőt és a gyilkosság egyik megrendelőjét. A leszámolás hátterében egy üzleti vita állt. Később a három férfit egyenként 17 év börtönre ítélték.

A negyedik társuknak, Alekszander Gerbertnek azonban sikerült elmenekülnie. Vélhetően őt fogták el most a magyar hatóságok február 26-án, vagy 27-én kapták el az Interpol segítségével Kiskunhalason.

Gerbert állítólag hamis észt útlevéllel tartózkodott Magyarországon és magyar menedékjogért akart folyamodni, ezeket az információkat az orosz közmédia híradójának is megerősítette az orosz ügyészség. Az orosz legfőbb ügyészség hamarosan kezdeményezni fogja Gerbert kiadatását a magyar hatóságoknál.