Az LMP kétségbeesetten a Momentumot másolná

A paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó öt népszavazási kérdést nyújtott be csütörtökön a Nemzeti Választási Irodának (NVI) a párt.

Szél Bernadett társelnök az NVI budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a céljuk az, hogy „a nép dönthessen” a kérdésben, és ennek érdekében „elmennek a falig, de ha kell, annál tovább is”.

Az MTI kérdésére a politikus közölte: meg kell változtatni az alaptörvényt, ha az nem engedi, hogy referendumot írjanak ki ebben a kérdésben, emlékeztetve, az ország NATO- és EU-tagságáról döntő népszavazás előtt is változtattak a jogszabályokon.

Az Iránytű Intézet által a Magyar Nemzet számára készült legfrissebb közvélemény kutatási eredmények szerint a teljes népességen belül 4 százalék, a biztos szavazók között 6 százalék a támogatottsága az LMP-nek.