Nevetséges vád miatt felfüggesztették Marine Le Pen mentelmi jogát

Twitteren megosztott képek miatt huroclják meg a választási győzelemre esélyes Nemzeti Front elnökét.

Marine Le Pen mentelmi jogának felfüggesztését a francia hatóságok kezdeményezték, miután a Nemzeti Frontot vezető politikus az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat tett közzé a Twitteren, és ezért, "erőszakos tartalmú fotók közzététele" miatt 2015 végén vizsgálatot indítottak ellene.

A képviselő három ilyen fényképet tett közzé a 830 ezer követővel rendelkező Twitter-csatornáján, az egyiken James Foley amerikai riporter lefejezett holtteste volt látható. A politikus azután töltötte fel a képeket, miután egy újságíró szerinte párhuzamba állította a dzsihadista csoportot és a Nemzeti Frontot. Le Pen pedig arra akart utalni, hogy a Nemzeti Front nem egy gyilkos terrorista szervezet, mint az Iszlám Állam.

Le Pen a mentelmi jogára hivatkozva eddig visszautasította, hogy egy ilyen mondvacsinált ügyben vallomást tegyen a rendőrségen.

Sajtóhírek szerint „a bűncselekmény elkövetőire” bizonyos körülmények között akár három év börtön és 75 ezer euró pénzbírság is kiszabható Franciaországban. Az EP 2013-ban egy másik ügyben már felfüggesztette Marine Le Pen mentelmi jogát, miután a képviselő ellen eljárás indult, amiért a muzulmánok utcai imádkozását Franciaország második világháborús német megszállásához hasonlította.