Hazánkban nincs nemzeti védelem, csak földpolitika

Módosítani kell a csatlakozási szerződésünket, és a hazai jogszabályokat. Különben nagy baj lesz!

A két kiskáté: „Amit a termőföld mai szabályozásáról mindenképpen tudnia kell”, illetőleg „Amit tudnunk kell a föld nemzetstratégiájáról” pdf. formátumban letölthető.

Hogy miről is szól ez a kérdés?

„A civilizációt pusztulással is fenyegető, új világválságban a megmaradás egyik létparancsa az állami földtulajdon megőrzése és tervszerű gyarapítása. A tőke profitérdekével szemben csak a föld köztulajdona biztosíthatja a népélelmezést és a jövő nemzedékek közérdekű földellátását. Ennek előfeltétele, hogy az állam a földjét senkinek ne adhassa el, hanem az – mint forgalomképtelen kincstári vagyon – csak tartós földhasználatba kerüljön”.

Tanka professzor egyrészt az európai uniós tagságunkkal foglalkozik. Szerinte ugyanis elsősorban a föld uniós tőke minősége zárja ki, hogy a Magyar Állam a külföldiek által jogtalanul birtokolt egymillió hektár földet visszaszerezze, a teljes földalapot a hazai gazdák kis – és középüzemei javára újraossza és a földet megőrizze a magyarság részére, a tőkediktátum kiszolgálása miatt pedig a belső szabályozók, amelyek a föld lehetséges védelmét is feladják.

A csatlakozási szerződések az EU 18 tagját – köztük a keletiekkel együtt csatlakozott Ciprust, Máltát és Szlovéniát is – mentesítik az alól, hogy a tőke szabad mozgása előtt megnyissák földpiacukat, miközben a keleti Tízeket erre kötelezik. Ez a - hazánkat is sújtó – kényszer, az államterület földjéről való önrendelkezés teljes elvonása azonban nemcsak súlyos érdeksérelem, hanem az EU Alapító Szerződésének (EUMSZ) számos alapintézményébe ütközik.

Ezt a törvénytelenséget rendes felülvizsgálati eljárás orvosolhatja, amit – az Alapszerződés módosítását célzó javaslatként – bármely kormány kezdeményezhet az Európai Tanácsnál. Ez elérheti a föld tőke - minőségének és a Tízek földpiac - nyitási kötelezettségének a megszüntetését.

Az állami földtulajdon teljes felszámolása ugyanakkor derékba törné a föld nemzeti önvédelmi stratégiáját. A beindult megsemmisítő folyamat azonban megállítható és visszafordítható, hiszen közel 1.8 millió ha földvagyon még mindig az államé. E diktátum egyetlen haszonélvezője a tőkés nagybirtokrendszer, amelynek uralma a vidék felszámolására, munkanélküliségre, a népesség nyomorához és elvándorlásához vezet. Az ágazat elsorvasztása – a nagyüzemi monokultúrával társulva – már ott tart, hogy mezőgazdaságunk az önellátási képességének a zömét is elvesztette.

Itt a stratégia három kulcseleme döntő:

-a szövetkezeti részarány – tulajdon,

-az állami földtulajdon sorsának a rendezése,

-és a külföldiek zsebszerződéseivel jogtalanul birtokolt egymillió hektár föld visszaszerzése.

A megvalósítás előfeltétele,

"hogy társadalmi összefogás meggátolja az állami földek további eladását és a földpolitikai döntéshozót megnyerje a közérdekű nemzetstratégia végrehajtásához".

Ehhez szükséges az EU-ban a magyar állam önrendelkezésének visszaszerzése, az élelmiszer önrendelkezésünk visszaszerzése, fel kell számolni az integrációs nagytőke kiváltságait, valamint az új szabályozók alapján végre kell hajtani a termelési szerkezet közcélú, fenntartható átalakítását.

„Országvesztés törvényesített földrablással"

Országvesztés törvényesített földrablással című - kétségtelenül egyedülálló és hiánypótló - könyvet mutatott be Tanka Endre professzor, a mű írója a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) által szervezett kerekasztal beszélgetésen. Az elhangzottak lényege, hogy Magyarország földvesztése is beleillik egy globális folyamatba, és ebből az ördögi körből csak úgy tudnánk menekülni, ha a politikai döntéshozóink végre rászánnák magukat az EU-s csatlakozási szerződésünk felülvizsgálatára.

Ezzel szemben...

Tanka Endre professzor összefoglalta a jelenlegi a helyzetet is:

A kormány által bevezetett földjogi intézmények, a politikai ígéretekkel homlokegyenest ellenkezően, egyedül a tőkeuralom magánérdekeit szolgálják.

A földprogram a felvállalt közcélok megvalósítását külön törvénycsomaggal ígérte. (Új törvény a családi gazdaságokról, a szövetkezésről, a földvédelemről, a mezőgazdasági üzemekről és a földforgalomról.) Ezek közül csak a földforgalmi törvény született meg, kizárólag a tőkeigények kiszolgálására. Az üzemtörvény elvetése pedig – azon túl, hogy alkotmányos mulasztás – önmagában is leleplezi, hogy a program ígéretei hamis politikai szólamok.

Új földvédelmi törvény elfogadása helyett csak a régi módosult. Ez viszont – szolgai módon – még kifinomultabb eszközökkel biztosítja a külföldi tőkeberuházónak, hogy ingatlanvétel címén akár a legjobb termőföldre, az általa kívánt mértékben tulajdonjogot szerezzen.

"Amit még az SZDSZ és az MSZP sem mert a közérdek ellen megtenni, azt a polgári kormány 2015 novemberétől gátlástalanul végrehajtotta:"

az állam 500 ezer ha mezőgazdasági – szántó, gyep, kertészeti (zöldség, gyümölcs és szőlő) – területéből 290 ezer hektárt „dobra vert”, azaz – a költségvetési hitelezés és más jogi trükkök segítségével – minimális szolgáltatás fejében átjátszotta a vele összefonódott agrároligarchia tulajdonába.

A külföldiek jogellenesen viszont már ezelőtt is közel egymillió ha magyar földet birtokoltak, ami a hazai mezőgazdasági földalapnak közel egy hatoda. Azonban a zsebszerződésekkel szembeni mindkét jelenlegi „jogorvoslat” a társadalmat csak cinikusan félrevezeti és a föld nemzeti önvédelmét csalárd módon színleli. Valójában lemond róla, hogy a hazánk földjét az egymillió hektártól jogtalanul megfosztó külföldiektől visszavegye a földjeinket.

A földrablás fő jogi leleménye a „földműves” szavunk fogalmának, a több évszázada állandó, egyértelmű tartalmi lényegének a megsemmisítése, kiforgatása. Így került ebbe a csoportba a földet nem művelő, hanem azt mással műveltető személy és szervezet is. (E szerint földműves a földesúr, a nagybirtok tulajdonosa is.)

Az Orbán-kormány által elfogadott földforgalmi törvény a tőkés társaságok nagyüzemi terjeszkedését részben a földtulajdonszerzésük növelésével, részben a földhasználati kiváltságaikkal biztosítja. Ez úgy valósult meg, hogy a jogszabály térmértéki megkötései (300, 1200 és 1800 ha) csak látszatkorlátjai a nagyüzemi méretnek, ami ténylegesen és törvényesen korlátlan. Pontosítva: csak az üzemtulajdonos tőkeerejétől és az elérhető föld – kínálattól függ, hogy az 1800 hektáron felül hány tízezer hektárral növeli az üzemméretét. A földforgalmi törvény számos további szabályozója olyan „finom hangolásra” készült, ami jogi trükkökkel fosztja meg a helyi gazdákat a földhöz jutástól. Ilyen pl. a „helyben lakás” jogi fogalma is.