Erdogan „német ügynöknek” nevezett egy letartóztatott újságírót

Az államfő úgy fogalmazott: "Ez az ember a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet képviselőjeként, német ügynökként egy hónapon át bujkált a német konzulátuson. Amikor a kiadását kértük, először nem adták, majd mégis. Az igazságszolgáltatás pedig végezte a dolgát és elrendelte a letartóztatását. Eközben terroristák százai, ezrei tartják rettegésben Németországot".

A Die Welt német-török kettős állampolgárságú tudósítóját 13 napi rendőri őrizet után hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba terrorpropaganda terjesztése és közösség elleni izgatás gyanúja miatt.

A török hatóságok mindenekelőtt a Németországban is terrorszervezetként számon tartott PKK egy vezetőjével készített interjúját kifogásolják.