Rétvári büszke dolgokat mondott a Büszkeségponton

Avagy a diktatúra "megtalálta azt a szűk közösséget, akik ezt a rendszert üzemeltetni tudták, és hasznait élvezték". Tényleg?

Rétvári Bence hozzátette, az ide benyomuló hatalom olyan embereket keresett, akiknek nincs erkölcse, mert erkölcstelen emberekkel lehetett a közízlést, a közelvárást is erkölcstelenné tenni.

Felépült a Fidesz hazugságbirodalma! Így hülyítik közpénzből az embereket!

Az évente közel 80 milliárdból működő közmédia nem volt elég: a Fidesz Habony Árpád és Andy Vajna segítségével tovább építette médiabirodalmát, melynek segítségével emberek millióival próbálnak elhitetni teljes képtelenségeket is. Cikkünkből megtudhatja, hogy próbál manipulálni a kormánypárt a következő években.

"A diktatúra nem az emberekben lévő jót hozta ki, hanem a rosszabbik oldalukat szólította meg. Megtalálta azt a szűk közösséget, akik ezt a rendszert üzemeltetni tudták és hasznait élvezték" - fogalmazott az államtitkár.

Nevessen hangosan: ezerszeresére nőtt Mészáros Lőrinc cégének bevétele

Mint írják, Mészárosnak 2010-ben még csak egyetlen egy cége volt, most azonban már több mint 30 van. Saját cégeinek legalább 12 milliárd forintos vagyona lehet, de ezeken túl még valószínűleg sokkal több pénzhez van közvetlen köze: a Mészáros-közeli vagyon így 70 milliárdra is rúghat.

A politikus emlékeztetett arra, hogy magyar forradalom leverésével vált világossá a nyugati baloldali gondolkodóknak, hogy a kelet-európai népek a kommunizmust nem önként vállalták, hanem hatalmi elnyomás következtében viselték el.