Ötödikről dobta ki kutyáját egy elmebeteg férfi, aligha várhat kemény büntetést

Elfogását követően a férfit a rendőrök előállították az újpesti rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a 62 éves N. Tibor ellen, aki 2017. március 4-én egy Hajló utcai lakóház ötödik emeletéről egyelőre tisztázatlan okból kidobott egy kistestű kutyát.

A kutyát állatorvosi beavatkozással megműtötték.

Elfogását követően a férfit a rendőrök előállították az újpesti rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Az állatkínzás továbbra is fekete bárányként szerepel a magyar politikai elit szemében. Ugyan vannak kezdeményezések, amikkel szigorítani próbálnák a büntetési tételeket, viszont ezek mindeddig sikertelenek voltak. Egyed Zsolt jobbikos parlamenti képviselő például folyamatosan megpróbál átverni a kormányon egy törvénymódosító javaslatot, ami

3 helyett 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná az állatok bántalmazóit,

de ezeket már korai szakaszban el szokták utasítani. A hasonló bűnügyek így általában megállnak egy pénzbírságnál, vagy felfüggesztett szabadságvesztésnél.