Otthonról akartak dolgozni, több időt együtt tölteni: nyitottak egy bordélyházat

Fiatal lányokat futtattak.

A rendőrség kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 38 éves U. Zoltán és élettársa, a 29 éves B. Tímea ellen. A gyanú szerint a pár 2017. január és március 2-a között három lányt – köztük egy fiatalkorút – arra vett rá, hogy prostitúciós tevékenységet végezzenek.

Ehhez felajánlották a Budapest XXI. kerületi házukat, hirdetéseket adtak fel a lányok nevében, fogadták az érdeklődők hívásait, valamint beszereztek minden szexuális szolgáltatáshoz használatos eszközt, mindezért cserébe a megszerzett pénz felét elvették.

A csepeli rendőrök 2017. március 2-án elfogták U. Zoltánt és B. Tímeát, akiket a Budapest XXI. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Jelenleg szabadlábon védekeznek.