Tagadja a francia elnökjelölt felesége, hogy semmit nem csinált havi 3700 euróért

A vád, hogy férje parlamenti asszisztenseként nem végzett tényleges munkát.

Most először szólalt meg Penelope Fillon, akit azzal gyanúsított meg több mint egy hónapja a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség, hogy férje parlamenti asszisztenseként

nem végzett tényleges munkát.

Penelope Fillont 1988 és 1990 között, majd 1998 és 2002 között, valamint 2012 május és 2013 november között alkalmazta Francois Fillon nemzetgyűlési képviselőként asszisztensként, de felesége az ügyészi kihallgatásán - a Le Monde című napilap által megszerzett jegyzőkönyv szerint - azt vallotta, hogy munkája soha nem volt hivatalos. A köztes időben Fillon képviselői utódának is Penelope Fillon volt az asszisztense.

Francois Fillon azt mondta korábbi interjúiban, hogy felesége 15 éven át dolgozott mellette,

3677 eurós nettó átlagbéréért, azaz mai árfolyamon havi 1 millió 158 ezer forintért,

ami kiugróan magasnak számít a többi asszisztens átlagosan 2 ezer eurós juttatásához képest.

A JDD-nak adott interjúban Peneleope Fillon azt mondta, hogy "nagyon különböző feladatokat" látott el a férje mellett.

"Az volt a feladatom, hogy segítsem a képviselői kapcsolattartásban az emberekkel" - mondta Filloné. "A titkárnőjével együtt intéztem a levelezését. Jegyzeteket készítettem a férjemnek, feljegyzéseket írtam a helyi eseményekről a választókörzetében, hogy a jegyzeteim alapján meg tudja írni a beszédeit. Helyi sajtószemlét is összeállítottam. Képviseltem őt az eseményeken. Átolvastam a beszédeit" - sorolta Penelope Fillon az interjúban.