Trump lehallgatása: az amerikai sajtó nyomás alá helyezte az FBI igazgatóját

Homályos értesülések szerint az igazságügyi minisztérium nyilvánosan cáfolni tudná az elnök vádjait.

A The Washington Post és a The New York Times is azt írta, hogy James Comey FBI-igazgató még szombaton - Trump elnök első Twitter-bejegyzéseinek megjelenésekor - fordult az igazságügyi minisztériumhoz, mert megítélése szerint az elnök megjegyzése egyúttal azt a látszatot kelti, hogy az FBI törvényt sértett. Az FBI szóvivője nem kívánta kommentálni a két lap információját, és Sarah Isgur Flores, az igazságügyi minisztérium szóvivője sem nyilatkozott.

A The New York Times ugyanakkor "meglepetésének" adott hangot, hogy maga az FBI-igazgató miért nem adott ki nyilatkozatot. A lap szerint az FBI-nak megvannak a dokumentumai, így tudhatja, hogy Donald Trump megállapítása megalapozott-e vagy sem. A lap leszögezte, hogy míg a hírszerzés nem szokott nyilvánosan megvitatni ilyen kérdéseket, addig az FBI-t nem akadályozza semmilyen törvény, hogy nyilatkozatot adjon ki.

Obama volt elnök szóvivője, Kevin Lewis szombaton tagadta a Donald Trump állításaiban foglaltakat, mondván, hogy sem Obama elnöknek, sem a Fehér Háznak soha nem tartozott a politikai gyakorlatához, hogy amerikai állampolgárok lehallgatását, megfigyelését rendelje el.

Donald Trump amerikai elnök azzal vádolta szombaton elődjét, Barack Obamát, hogy lehallgattatta telefonjait tavaly októberben, az elnökválasztási kampány hajrájában.

"Milyen mélyre süllyedt Obama elnök azzal, hogy lehallgattatta telefonbeszélgetéseimet a legszentebb választási folyamat idején. Ez Nixon/Watergate. Gazfickó (vagy beteg)!"

- írta az elnök a Twitter-oldalán.

A TheBlaze című hírportál vasárnap emlékeztetett rá, hogy az Obama-kormányzat igazságügyi minisztériuma 2013-ban lehallgattatta a republikánusokhoz közelálló Fox televízió ismert újságírójának, James Rosennak a telefonjait, és figyeltette az újságíró családtagjait is. A lehallgatás annak a nyomozásnak a része volt, amelyet az Obama-kormányzat folytatott újságíróknak történt kiszivárogtatások ügyében. Rosen mellett akkor az Obama-adminisztráció az AP amerikai hírügynökséget is megfigyelte.

Erős vád: Trump szerint Obama lehallgattatta a telefonját

Trump bizonyítékokat nem közölt."Milyen mélyre süllyedt Obama elnök azzal, hogy lehallgattatta telefonbeszélgetéseimet a legszentebb választási folyamat idején. Ez Nixon/Watergate. Gazfickó (vagy beteg)!"- írta az elnök Twitter-felületén, ahová - szokásához híven - ismét több feljegyzést tett fel.How low has President Obama gone to tapp my phones during the very sacred election process.