Vadorzók ölték meg Afrika egyik legnagyobb és legöregebb elefántját

A hím elefánt körülbelül 50 éves lehetett, hatalmas agyarai a földet súrolták, egyenként több, mint 50 kilósak. Mérgezett nyíl végezhetett vele.

A hím elefánt körülbelül 50 éves lehetett, hatalmas agyarai a földet súrolták, egyenként több mint 50 kilósak. Az állatot vélhetően mérgezett nyíllal ölték meg.

Az óriási elefánt tetemét hétfőn fedezték fel a levegőből, egy rutinrepülés alkalmával a Tsavo Nemzeti Park déli részén. A két feltételezett vadorzót sikerült elfogni, még mielőtt elszökhettek volna a gigantikus agyarakkal - közölték a természetvédők.

Satao II. a látogatók kedvence volt a nemzeti parkban. Túlélt sok súlyos aszályt, és vélhetően számos, az elejtésére tett kísérletet is. 

Az állatvédők szerint a világon már csak 25 példány él a nagy termetű, óriási agyarú elefántból, közülük 15 Kenyában. Agyaruk jellemzően olyan hosszú, hogy majdnem földig ér. 

Satao II. névadó elődjével, a Satao nevű, hasonló testi adottságokkal rendelkező afrikai elefánttal hasonló módon végeztek Kenyában 2014 májusában, de az ő tetemét már annyira megcsonkítva találták meg, hogy csak különleges ismertetőjegyek alapján sikerült azonosítani.