Mészáros Lőrinc hosszú távra rendezkedik be, meghódítja a Kárpát-medencét is

A tőzsdén marad, kilép a nemzetközi piacra is.

A cégvezető elmondta, hogy Mészáros Lőrinccel több mint egy évtizede barátok, ennek ellenére ez az első közös befektetésük. Miután tavaly a Konzum megvette a Hunguestet, Mészáros azt kérte, hogy a közvetlen érdekeltségében lévő hoteleket is a felvásárolt szállodalánc üzemeltesse. Ennek első lépése az, hogy a balatonalmádi Bál Hotel and Resort már a szóban forgó lánc tagja. Jászai szerint a tulajdonosi szerkezet teljesen áttekinthető, mindenki saját néven vagy érdekeltségein keresztül szerzett az érintett cégekben különböző mértékű tulajdoni hányadot, a folyamat mindenki számára nyomon követhető a tőzsdén.

Hozzátette: az Opimus Groupban Mészáros Lőrinc 16,9 százalékos részesedést szerzett. A Konzum cégeibe pedig körülbelül húsz százalékos mértékben lépett vagy lép be a fideszes politikus. Jászai hosszú távra tervez Mészáros Lőrinccel, az együttműködés elsősorban a turizmusra, az ipari, pénzügyi és tőkepiaci befektetésekre, az ingatlankezelésre és a médiára vonatkozik.

Hangsúlyozta azt is, hogy Opimus Groupban és a Konzumban is jelentős a „növekedési potenciál”, stabil platformoknak nevezete a holdingcégeket, amelyek hosszú távon is a tőzsdén maradnának, mi több, kilépnek a nemzetközi piacra is, elsősorban a Kárpát-medencében. A nemzetközi jellegre mostani példát is mondott: a Konzum csoportnak az egyik leányvállalata az egyik cseh speciális mérnöki irodával közös cég, egy másik cég árbevétele többségében németországi exporttevékenységből származik.

Az interjú lezárásaként az alábbi kérdés felelet hangzott el:

- Nem tart attól, hogy politikai támadások célpontjává válik, mert az Orbán Viktor jó barátjaként számon tartott Mészáros Lőrinccel kezdett közös befektetésekbe?

– Én ezzel a kérdéssel eddig sem foglalkoztam, és ez után sem szeretnék. Nem hiszem, hogy egy gazdasági racionalitáson alapuló döntést, amelyet természetesen befolyásolt az évtizedes baráti kapcsolatunk is Mészáros Lőrinccel, politikai felhangoknak kellene kísérniük.