20 év börtönt kapott az a tettes, aki meg akarta erőszakolni 6 éves unokatestvérét

20 év börtönt kapott az a tettes, aki meg akarta erőszakolni 6 éves unokatestvérét

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés súlyosítására tett indítványt a Pécsi Ítélőtáblán annak a szekszárdi férfinak a büntetőügyében, aki kiskorú rokonát brutális kegyetlenséggel megölte - írja az Ügyészség honlapja.

A közlemény szerint 2019 márciusában az akkor 20 éves vádlott 6 éves unokatestvérével sétálni indult. Együtt gyalogoltak egy patak töltésén vezető úton, amikor a vádlott szexuális indíttatásból bántalmazni kezdte, majd egy éles kővel többször nagy erővel megütötte a kislányt.

A súlyosan sérült sértettet – cselekményének leplezése céljából – a patakmederbe vonszolta, majd hazament. A sértett a bántalmazás következtében elhunyt.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat – a váddal egyezően – aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint – egy korábban elkövetett, de ugyanezen eljárásban elbírált bűncselekményre is tekintettel - lopás vétségének kísérlete miatt mondta ki bűnösnek.

Ezért halmazati büntetésül 20 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyész a vádlott büntetésének súlyosítása iránt jelentett be fellebbezést, melyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. Az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.