Mekkora összeggel merne fogadni arra, hogy Mészáros Lőrinc cége fogja felújítani a Lánchidat?

Az már most szinte biztosra vehető, hogy drágább lesz a tervezetnél.

A politikus szerint a Jobbik számára csak olyan megoldás fogadható el, amely megőrzi a Lánchíd képét olyannak, amilyennek ma ismerjük. Emlékeztetett továbbá arra, hogy Budapest Duna-parti látképe, melynek szerves része a Lánchíd, 1987 óta az UNESCO Világörökség része. A Lánchíd nemcsak egy híd a Dunán, hanem A HÍD, amely nem csupán a magyar főváros egyik szimbóluma, hanem Magyarország egyik ékköve is egyben.

A mennyiért kérdését illetően nem szeretnénk, ha a költségek a Margit híd felújításához vagy a Puskás Ferenc Stadionhoz hasonlóan elszállnának – hangsúlyozta Tokody Marcell. Hozzátette: egy hentestől elfogadható az a mondat, hogy "Kicsivel több lett, maradhat?", egy mészárostól azonban nem.

A legnagyobb ellenzéki párt politikusa végezetül elmondta: még nem tudni, hogy ki nyeri majd a felújítást, azonban a korábbi tapasztalatok alapján félő, hogy itt is felüti majd a fejét a kormányzati korrupció, amely ellen a Jobbik minden törvényes eszközzel fel fog lépni.