Májustól ismét a felszínre kerül a székely Atlantisz

Három évtized után. 

A portál úgy tudja, a települést annak idején elárasztó víztározó leeresztése ezen a hétvégén kezdődik meg. Másodpercenként 4 köbméter víz távozik a mesterséges tóból, így annak vízszintje a következő hetekben mintegy 15 méterrel fog csökkenni.

A falu várhatóan

május elején fog a felszínre bukkanni, és előre láthatólag őszig lesz látható. 

A leeresztésre javítási munkálatok miatt kerül sor, ezek befejeztével a vizet visszavezetik a mederbe, és a település ismét alámerül. 

A székelyföldi falu 1988-ban tűnt el a térképről, amikor a helyén egyetlen tollvonással egy "árvízvédelmi célból" létrehozott víztározót hoztak létre. Az egész település víz alá került, lakosait kitelepítették.  Katolikus templomának a vízből kilátszó tornya a román soviniszta kommunista rezsim barbár falurombolásának szimbólumává vált. A víz lassú, de töretlen ostromának azonban ez az épület sem tudott ellenállni, és 2014 júniusában összeomlott.

A tó partján 1995-ben emlékművet avattak, amelyre e megrázóan szép sorokat vésték fel:

A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."