A Fidesz egyre inkább lejáratja az államfőválasztást: beindult a kőkemény sorosozás

Ez már valóban kínos.

Hidvéghi szerint a közös baloldali jelölt kapcsán "idegen hatalmi érdekek szolgálatáról beszélhetünk", így Majtényi méltatlan arra, hogy a magyar nemzet államfője legyen.

Egyébként a Fidesz korábbi frakcióvezetőjét (Áder Jánost) az országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn fogja újraválasztani köztársasági elnöknek. A Jobbik korábban már jelezte, nem vesz részt ebben a kutyakomédiában, hiszen az államfő személyéről nem közvetlenül a nemzet, hanem Orbán Viktor dönt.

Rég röhögtem ilyen nagyot, már a hulladékvadászok is Soros György láncos kutyái

A Hulladékvadász.hu arra ad lehetőséget, hogy ha az állampolgárok látnak egy szemétkupacot, ami szúrja a szemüket, akkor az azt lefényképezhetik, majd bejelenthetik egy elektronikus levélben vagy egy erre készült applikáción keresztül az oldal szerkesztőinek. A szerkesztők, akik társadalmi munkában látják el a feladatukat, a megkapott bejelentéseket rendszerezik, publikálják, majd azzal együtt továbbítják az illetékeseknek, ha célszerű, akkor az országos sajtónak is.