Hollandia nem enged a zsarolásnak, de igyekszik lehűteni a kedélyeket

Nem egyszerű helyzet összerúgni a port Törökországgal.

Mark Rutte a NOS közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában vasárnap kijelentette, hogy Hollandia a visszafogottabb fél szeretne lenni a vitában. "Ha ők fokozzák a feszültséget, kénytelenek leszünk válaszolni, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy lehűtsük a kedélyeket" - fogalmazott.

A kormányfő hozzátette: Hollandiának évek óta nem volt ilyen komoly diplomáciai nézeteltérése egyetlen országgal sem.
Mark Rutte kiemelte: Hollandia nem enged a zsarolásnak.

A kormányfő szerint azért volt kénytelen megakadályozni, hogy a két török politikus belépjen az ország területére, mert Törökország korábban szankciókkal fenyegette meg Hollandiát.

Rutte azt is elmondta: az a legnagyobb baj, hogy Törökország azt állítja, török állampolgárokat akar megszólítani a hollandiai kampányrendezvényeken. Viszont valójában holland állampolgárokról van szó, akik valószínűleg Törökországban is rendelkeznek még szavazati joggal.