Egy magyar család története Fukusimáról

Egyszerre két nyelven, japánul és magyarul jelent meg egy magyar édesapa visszaemlékezése a hat évvel ezelőtti katasztrófáról.

A memoárt Popovics Péter eredetileg a lányának, Lilynek szánta, aki nem emlékezhet a fukusimai katasztrófára és az azt követő eseményekre, mert csupán kéthónapos csecsemő volt a család sorsdöntő pillanataiban. A szerző azt szerette volna, ha a lánya felnőve megismeri szülei életét Japánban, majd az okokat, amelyek miatt elhagyták az országot. A memoár végül a szélesebb közönség számára is elérhetővé vált, betekintést nyújtva a Popovics család életébe és azokba napokba, amikor Japán számára 3/11 örökre bevésődött az emlékezetbe. A világ, de különösen a japánok számára a dátum éppolyan trauma, mint a Nyugatnak 9/11, vagyis a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás. Ma már szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy a katasztrófa után a több tízmilliós Tokió kitelepítése is szóba jött kormányzati szinten.

„Tudjuk, hogy Kan Naoto, akkori miniszterelnök egy forgatókönyv kidolgozását kérte a Japán Nukleáris Energia Bizottságtól arra az esetre, ha olyan sugárterhelés érné a fővárost és környékét, ami miatt az erőmű 250 km-es környezetét, így közel 50 millió lakos evakuálni kellene, beleértve a fővárost, Tokyot is. Erre szerencsére nem került sor, de Kan miniszterelnök nyilatkozatai megerősítik, hogy voltak ehhez nagyon közeli pillanatok. De vajon lett volna-e olyan miniszterelnök, aki erre utasítást mer adni, tudván, hogy 50 millió embert fizikailag lehetetlen rendezetten kitelepíteni, és vajon ez nem okozott volna-e még több emberáldozatot és felfordulást?”

- írja és teszi fel a félelmetes kérdést a visszaemlékezésében Popovics Péter.

Hat éve történt a fukusimai atomerőmű-baleset

2011. március 11-én a tóhokui földrengés és az azt követő cunami hatásai súlyos üzemzavarokat és baleseteket okoztak a fukusimai atomerőműben, ahonnét nagy mennyiségű radioaktív anyagok több tíz kilométeres távolságig beszennyezték a környezetet. A Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) szerinti legsúlyosabb, 7-es fokozatba sorolták be a katasztrófát.

A szerzőnek sok szempontot kellett figyelembe vennie, szem előtt tartva családjának biztonságát. Ezekről a gondolatokról és kétségekről is őszintén írt.

„Nem tudjuk, hogy a táplálékláncba milyen mértékben került be a megengedettnél nagyobb sugárdózisú élelmiszer, és milyen mértékben van ezeknek a vizsgálata megoldva. (…) Garanciát senki nem tud adni arra, hogy 100%-os biztonsággal nem kerülhet forgalomba sugárfertőzött élelmiszer a jövőben. Ez egyszerűen képtelenség is lenne.”

Popovics Péter tanácsokkal is szolgál, hogy mit érdemes tenni, illetve mérlegelni egy krízishelyzetben.

„(...) az egyik legfontosabb dolog a megfelelő mennyiségű és minőségű információ begyűjtése. Az információnak valósnak, több forrásból származónak, hitelesnek, naprakésznek és pontosnak kell lennie, mely alapján körültekintően kell dönteni. Hasznos lehet a számunkra fontos emberektől, családtagoktól, barátoktól is kikérni a véleményüket, pláne, ha ők kevésbé elfogult helyzetben vannak.”

A szerző szerint jó döntést hoztak akkor, amikor az esetleges sugárzás veszélye miatt – és a mostani ismereteik tükrében - elhagyták Japánt. Popovics Péter a zöld energia mellett letéve voksát azt írja: nagyot kell álmodnunk és tudnunk kell vizionálni egy atomenergia-mentes jövő érdekében. Nem mellékes szál, hogy a szerző a közgazdász diplomája megszerzése után a mesterkurzust az Osakai Egyetem környezetmérnöki karán, megújuló energiák és környezetmenedzsment szakon végezte.

A memoár egyszerre két nyelven, japánul és magyarul jelent meg. Március 10-én, pénteken mutatták be az Írók Boltjában. A fordító, Kuragane Kei Japán-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) oktatója.

„Egy Fukushima méretű atomerőmű-baleset negatív hatásai nyilvánvalóan nem maradnak egy országon belül, előbb-utóbb átlépik annak határait. Ezáltal egy baleset előfordulásának a kockázata nem egy lokális probléma, hanem minden olyan országot és annak környezetét is érinti, ahol atomerőművek találhatóak. Legyen az Fukushima, vagy akár Paks. Mivel egy mindenkit érintő potenciális veszélyforrásról van szó, Péterhez hasonlóan azt remélem, hogy erről a témáról minél szélesebb körben és minél többen beszélnek majd a jövőben”

- írja Kuragane a memoár utószavában.