Lebukott a fideszmédia a Sneider-fiúk ügyében, még jobban meghajtják a kreténbicajt

Nem tudnak lejönni a cuccról. 

A fideszmédiában szép karriert futott be az a rágalom, mely szerint Sneider Tamás fiai cigányokra támadva "közösség elleni bűncselekményt követtek el", és a vádemelési javaslatot már továbbították is a megyei ügyészséghez. Vasárnap azt írtam, hogy ez azért nem igaz, mert a nyomozást a rendőrök bűncselekmény hiányában lezárták. A helyzet az, hogy ezt benéztem, mert az ügy valóban eljutott ügyészségi szakaszba, 

és ott állapították meg, hogy a sztorit semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. 

 

Mészáros Lőrinc vett egy megyei ügyészséget is?

A kormányközeli Ripost pénteken kiáltotta világgá, hogy csoportos erőszak miatt emeltek vádat a jobbikos Sneider Tamás fiai ellen, és akár nyolc évre is börtönbe kerülhetnek.A "hírt" a szokásos módon átvette a Habony-média többi terméke is, a horror fantasyt a közpénzen működő MTI is lehozta.

Vagyis a nyomozást valóban megszüntették, csak egy szinttel feljebb. Igaz, nem megyei, hanem még járási szinten, de mondjuk, hogy ez mellékes. 

Az már viszont közel sem az, hogy 

 - a fideszes médiának súgó ügyészség miért csak a nyomozás tényét említette meg, annak megszüntetését, miért felejtették el megemlíteni?
 - Vagy, ha erről is adtak tájékoztatást, akkor arról a Riposttól a Magyar Időkön át a 888-ig miért kussolt az egész kormánypárti sajtó? 

Az pedig már nem is csak médiaetikai, inkább mélylélektani kérdés, hogy egy ekkora pofára zuhanás után miért ülnek rá újra a végképp láncát vesztett kreténbicajra, és hajtják még veszettebbül? A Magyar Idők ugyanis ma abba kapaszkodott bele, hogy a nyomozás megszüntetéséről szóló végzést a feljelentők március 7-én vették át, és nyolc napjuk van fellebbezni ellene. Vagyis 

maradt még két, azaz 2 napjuk rá,

hogy kifogással éljenek a döntés ellen. 

Mind a tíz körmünket le fogjuk rágni, hogy megteszik-e...