Törökország kitiltotta a holland nagykövetet

A két ország között folytatódik a kocsmai szájkarate.

A három és fél órán át tartó kormányülés után nyilatkozva a miniszterelnök-helyettes közölte, az ankarai kormány úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, mindenekelőtt annak, hogy kérjen bocsánatot.

Ankara ezenkívül felfüggeszti a miniszteri és ennél magasabb szintű kormánytalálkozókat Hollandiával, és nem engedélyezi holland diplomaták repülőútjait Törökországba. "Pontosan azt csináljuk, amit ők is tettek velünk" - fogalmazott a kormányfőhelyettes.
  
Arról is beszámolt, hogy javaslatot tesznek a két parlament közös baráti csoportjának megszüntetésére.
  
Kiemelte: a diplomáciai válságért nem Törökország a felelős. "Akik előidézték, azoknak kell megtenni a rendezésére irányuló lépéseket is" - fogalmazott. Mint mondta: biztos benne, hogy ez a legrövidebb időn belül megtörténik.
  
Kurtulmus hangsúlyozta:

"Törökország ennek az ügynek nem látja kárát, csak megvédi saját büszkeségét. A rasszizmus és a fasizmus mindenekelőtt Hollandiát és vele Európát károsítja. A nagy összeomlás jelei ezek. Barátilag figyelmeztetek: meg kell hozni a szükséges óvintézkedéseket."

Holland - török különmeccs

Mint ismert, a két ország között azután robbant ki a diplomáciai pörlekedés, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényén, valamint rendőri erővel feloszlattak egy Erdogan-párti tüntetést a városban.

Ezt követően a török külögyminiszter háromszor is bekérette a holland ügyvivőt, és felszólította Hollandiát a bocsánatkérésre. Ez nyilván nem történt meg, sőt, Amszterdam bejelentette, nem ajánlja állampolgárainak Törökországba utazását, az ott tapasztalható felfokozott hollandellenes hangulat miatt.

Erdogan ezt követően be is panaszolta Hollandiát az Európai Bíróságnál a kampánykorlátozás miatt, most pedig ugye jött a kitiltás és a kormánytalálkozók bojkottálása. A viszály annyira eldurvult, hogy már a NATO főtitkára is kénytelen volt megszólalni, mindkét országot felszólítva, hogy tartsák tiszteletben egymást.

Ettől még persze a kocsmai szájkarate folytatódik, kész szerencse, hogy a söntés két, távoli pontjáról üzengetnek egymásnak a résztvevők.