A németek kétharmada nem akarja Törökországot az EU-ban látni

A lap szerint csak minden tizenkettedik megkérdezett volt más véleményen. A megkérdezettek fennmaradó része pedig nem adott választ a kérdésre.

A csatlakozási tárgyalások megszakítását szorgalmazók aránya az ellenzéki Zöldek választóinak körében a legalacsonyabb - 51 százalék -, míg az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali, Bundestagon kívüli pártnál a legmagasabb, 85 százalék. Még a bevándorló háttérrel rendelkező megkérdezettek 59 százaléka is a török csatlakozási tárgyalások megszakítása mellett foglalt állást.

"A németek nagy többsége nem szeretné, hogy Törökország az EU tagja legyen" - foglalta össze a március 10. és 13. között, több mint kétezer (2051) állampolgár megkérdezésével készült felmérés eredményét Hermann Binkert, az INSA vezetője.

Az elmúlt napokban, a török kormány tagjainak németországi kampányfellépései körül kialakult feszültség közepette politikusok újra és újra szorgalmazták, hogy az Európai Unió vessen véget az Ankarával folytatott csatlakozási tárgyalásoknak.

Recep Tayyip Erdogan török elnök közben Németországot és Hollandiát is náci módszerek alkalmazásával vádolta meg, mert a két országban lemondtak török kampányrendezvényeket.

Törökország és Hollandia között szombaton robbant ki diplomáciai konfliktus, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek hogy részt vegyen Rotterdamban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő, április 16-i török népszavazás kampányrendezvényén. Néhány német város korábbi elzárkózása után pedig kedden a Saar-vidék miniszterelnöke közölte, hogy megtiltják a tartományban a törökországi alkotmánymódosító népszavazáshoz kapcsolódó kampánygyűlések megtartását.

Angela Merkel kancellár kabinetfőnöke, Peter Altmaier egy szerdán megjelenő interjúban azt mondta, a német kormány nem zárja ki, hogy megtiltja a török politikusok németországi kampányolását.