Megkezdődött Moszul óvárosának ostroma

A történelmi belváros az Iszlám Állam dzsihadistáinak végső menedéke.

Abdul-Amír Rasíd Jar Allah, a Ninive tartománybeli műveletek parancsnoka elmondta, hogy a hadsereg, a szövetségi rendőrség és az iraki különleges erők is részt vesznek az offenzívában.
   
Az óváros elleni hadműveletek megkezdését a terrorelhárítást vezető Abdel Vaháb asz-Szaadi tábornok is megerősítette.
   
A légicsapások éjfél után, a szárazföldi hadműveletek pedig hajnalban indultak - pontosított egy műveleteket irányító tiszt.
   
A Tigris nyugati partján fekvő történelmi belváros az Iszlám Állam dzsihadistáinak végső menedéke Irak második legnagyobb városában. A népes óváros szűk sikátorai miatt nehéz terepnek bizonyult az iraki erők számára. A szélsőségesek uralta városrészben az ENSZ becslései szerint több mint 100 ezer civil él nyomorúságos körülmények között, kitéve annak, hogy a dzsihadisták élőpajzsként használják őket.
   
A Washington vezette koalíciós erők által támogatott iraki hadsereg október 17-én indított hadműveletet Moszul visszafoglalására. Az Iszlám Állam utolsó iraki fellegvárának keleti részéből januárban sikerült kiűzni a dzsihadistákat, akik még 2014-ben futamították meg az iraki kormánycsapatokat, kiterjesztve ellenőrzésüket az ország északi és nyugati részére.