Van kút a telkén? A kormány hamarosan kíváncsiskodni fog

Megjelent a kormány honlapján egy belügyminiszteri rendelet tervezete, amiből kiderül: a kormány hamarosan érdeklődni fog a kutak iránt.

A jogszabály-tervezet több vízgazdálkodási rendeletet módosít, az egyik az évi 500 köbméternél nem több vízkivételű, kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemelő kutakról szól.

A jelenlegi jogszabályok szerint az ilyen kutak ásásához, illetve fúrásához jegyzői engedély szükséges, ám a módosítások után már az üzemeltetéshez és a fennmaradási engedélyezéshez is űrlapot kellene majd kitölteni.

Az űrlapon meg kell majd adni, hogy a tulajdonos naponta és melyik idényben hány köbméter vizet vesz ki a kútból, van-e a kútnak aknája, illetve milyen szivattyúval és milyen átmérőjű csövön továbbítja a vizet a házba, vagy pedig a locsolóhoz. Meg kell határozni a kút maximális vízhozamát és fotódokumentációt is kell készíteni róla.

Az űrlapot a tulajdonosnak és a kivitelezőnek is alá kell írnia, utóbbi azonban elég nehezen elképzelhető a több évtizede létesített kutak esetében.