Egyre kockázatosabb hazudozni a Jobbikról - végrehajtás a Magyar Idők ellen

A Jobbik végrehajtást kezdeményezett a lap ellen, melyet a cégkivonat szerint el is rendelt a Fővárosi Törvényszék.

"Úgy látszik, hogy Orbán Viktor lakájmédiájára nem vonatkoznak a törvények, ugyanis a Magyar Idők nevű kormányközeli lap a jogerős bírósági ítélet ellenére sem közölte a Jobbik helyreigazítását, és a perköltséget sem fizette meg, holott az ügy tavaly ősszel lezárult. A nemzeti néppárt végrehajtást kezdeményezett a lap ellen, melyet a cégkivonat szerint el is rendelt a Fővárosi Törvényszék"

- olvasható a Jobbik közleményében.

A jobboldali ellenzéki pártnál kíváncsian várják, hogy a fideszes szócső mikor tesz eleget törvényi kötelezettségének.

Legutóbb egyébként csak tegnap hazudott a Jobbikról a Habony-művek, ami nehezen is volt értelmezhető, hiszen a nyílt tényekkel ment szembe:

Elképesztő, de megint "tévedett" Habony Árpád sajtója! Terry Blacket igenis beidézte a bíróság

Utóbbi állítólag azt nyilatkozta:"Vona engem egyáltalán nem jelentett fel. Pedig nagyon várok rá, mert akkor fog csak igazán kiborulni a bili."Csakhogy ez az állítás egész egyszerűen nem igaz. Vona Gábor ugyanis beperelte Terry Blacket is, a bíróság idézést is küldött Rácz Károly Mihály magyarországi lakcímére, ami azonban "nem kereste" jelzéssel visszaérkezett a bíróságra.