Úgy elszámoltatja a Fidesz a Heinekent, mint az igazi kommunistákat

S ez a cirkusz Mansfeld Péter kivégzésének évfordulóján folytatódik.

Kedden reggel már felröppentek olyan hírek, hogy a kormánypártok ejtenék az egyébként elég bárgyú, egyszer a vörös csillaggal, máskor pedig a romániai jogvitával magyarázott törvényjavaslatot. Ám most úgy tűnik, a hétfői parlamenti vita komoly sebeket hagyott a Fideszben.

Kósa Lajos sajtótájékoztatóján kijelentette, bár nem született olyan döntés a frakcióban, hogy ejtenék az ügyet, azt azonban megerősítette, hogy - noha a céllal, vagyis a kereskedelmi használati tilalommal egyetértenek - a szövegről vita van a Fideszben.

Az MTI kiemelése szerint a frakcióvezető azt mondta, hogy nem akarnak olyan szabályozást hozni, amely Magyarországot komoly pénzbüntetéssel járó perekkel fenyegeti, ahogyan olyat sem, amely "Btk.-s alakzattal" fenyegeti azokat a kereskedőket, akik ilyen márkákat forgalmaznak.

Szerinte ezért olyan módosításokra van szükség, amelyek kiküszöbölik az előterjesztéssel kapcsolatban felmerülő esetleges veszélyeket. Jelen formájában a javaslat számos olyan problémát nem old meg, amit pedig meg kellene - fogalmazott.

Kósa Lajos példaként hozta, hogy nyilván Puskás-mezt a korábbi magyar címerrel továbbra is lehet majd árulni, annak ellenére, hogy abban van önkényuralmi jelkép.

A problémák között a Heineken által szponzorált labdarúgó-mérkőzések kérdése is felmerült - folytatta -, mivel az UEFA-meccseken a pálya mellett futó fénycsíkok az UEFA reklámjai, vagyis jogilag nem a Heineken a reklámozó.

Beindult tehát a kibúvó keresés, mint ahogy megy a mellébeszélés a kommunizmus bűneivel, illetőleg az állampárt fenntartóival való szembeni szembenézés kapcsán. De hát Lázár Jánost nem az zavarja, hogy a pontosan ma 58 éve kivégzett mártír-forradalmár Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő ügyész, Mátsik György továbbra is luxusnyugdíjból tengeti napjait, hanem az ország nemzeti stratégiai partnere, a Heineken.