Hiába a béremelkedés: a szociális dolgozók továbbra is nyomorban élnek

Januárban majdnem tíz százalékkal emelkedett átlagban a nettó kereset.

A KSH tájékoztatása szerint a béremelkedés hátterében a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, az egészségügyi és a kulturális munkaköröket érintő bérrendezés hatása érződik.

Az mfor.hu arra hívta a fel a figyelmet, hogy ugyan a szociális dolgozók bére is emelkedett tíz százalékkal, ezzel átlagosan elérik a havi 81 616 forintot, de továbbra is a legalacsonyabb keresetűek közzé tartoznak, miközben még a minimálbér is nagyobb arányban növekedett az ő fizetésüknél.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos havi bruttó munkajövedelem 284 100 forint (nettó 188 927 forint), ami 9,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Hozzá kell tenni azt is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal az első gyors-tájékoztatójában magasabb, kedvezőbb értékeket tett közre. Később azonban korrigáltak, a második közleményük szerint korábban számítási hiba történt.