Ez nem sci-fi: nincs megvalósíthatósági tanulmánya a gyulaházai űrközpontnak

Gyulaháza önkormányzata elég kellemetlen helyzetbe hozta Lázár Jánost.

"Jelen körülmények között természetesen sem hatástanulmányt, sem más a fejlesztéssel kapcsolatos dokumentációt nem tudok önnek megküldeni"

- válaszolta Gyulaháza polgármestere, Bardi Béla a csatorna "space központtal" kapcsolatos közérdekű adatigénylésére.

Hiába nyilatkozta még az egyik március eleji kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a pályázóknak minden projekt kapcsán be kell adniuk egy megvalósíthatósági tanulmányt, az "űrközpontról" a Magyar Turisztikai Ügynökség sem tudott ilyen dokumentumot felmutatni.

A számok sem stimmelnek

Lázárt azonban nem csak a tanulmány kapcsán cáfolták: a HírTV összefoglalójából kiderül, hogy a projekt pontos összegéről sem lehet tudni semmit, mert arra - a miniszter állításával szemben - még senki sem nyújtott be pályázatot, csupán egy, az egész térség egyedi kormányhatározat szövegébe került bele példaként.

A sokat emlegetett 3 milliárd forintos összeget tehát nem teljes egészében az űrközpontra szánják, hanem a Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség egyéb kiemelt turisztikai fejlesztéseit is finanszíroznák belőle.

"Tekintettel arra, hogy a Gyulaháza Space Központ, az egy élménykínálat lesz a sok közül, természetesen szó sincs 3 milliárd forint összegű támogatásról, s jelenleg még arról sincs hivatalosan tudomásunk, hogy a tervezett 3 milliárdból a gyulaházi fejlesztésekhez milyen összeggel kalkulálhatunk"

- nyilatkozta a HírTV-nek Bardi Béla polgármester, aki hozzátette, hogy az említett kormányhatározat 2017. június 30-át jelölte meg határidőként a tervezett fejlesztések véglegesítésére, a támogatási szerződések megkötésére, ezért nincs még dokumentáció.

Jelentkezők már lennének

A település első embere azt is elárulta a csatornának, hogy a kormány részéről egyelőre csak ígéreteket hallottak, nem tudni, pontosan milyen fejlesztések valósulnak majd meg, és mennyiért.

"A hírverés miatt már több cég is jelezte, hogy részt vennének a projektben, sőt, nem hivatalos árajánlatokat is tettek, valamint több magángyűjtő is felajánlott különféle relikviákat az űrközpontba. Azonban még korai ezekről tárgyalni, mivel még nincs arról hivatalos döntés, hogy a 3 milliárdból mennyi jut Gyulaházának és azon belül az űrközpontra"

- mondta.

A polgármester elmondása szerint új részleteket csak június 30-a után tudnak majd mondani. Egy biztos: a 3 milliárd forint ráeső részéből Gyulaháza nem csak az űrközpontra költene: ebből építene kerékpárutat és sportpályát is.