Orbánnál is többet keresnek az olimpiáért felelős cég vezetői

Havi nettó 1 millió 795 ezer forintot vihet haza Mihók Attila – derült ki a 24.hu sikeres adatigénylése után. A fizetés mellé még jár 16 ezer forintos cafeteria is, hogy a hónap végén ne kelljen meghúzni a nadrágszíjat.

Érdemes ezt összehasonlítani más mamutcégek vezetőivel: Mihók többet visz haza a MÁV Start Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójánál is.

Ennél érdekesebb, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése havi bruttó másfél millió forint, így ő is irigykedhet az olimpiai pályázatért felelős cég vezetőjére.

A vállalatban dolgozik öt igazgató is, de az ő juttatásukat a személyiségi jogok védelme miatt csak összesítve tették közzé. Ebből viszont kiderült, hogy fejenként nettó 1 millió 233 ezer és 1 millió 862 ezer forint között keresnek havonta.