Egyre nagyobb gondot jelent a munkaerőhiány Budapesten - mi lehet a megoldás?

Több fővárosi cégnél is egyre súlyosabb a munkaerőhiány, a BKV-nál pattanásig feszült a helyzet, hamarosan sztrájkolhatnak is a dolgozók.

A politikus emlékeztetett: ahhoz, hogy a kedélyek lecsillapodjanak, a BKV-dolgozók esetében 3 évre 30%-os, az idei évben minimum 15%-os béremelésre lenne szükség.

Tokody szerint nyilvánvaló, hogy Budapest a jelen körülmények között ezt nem tudja kigazdálkodni, a kormány azonban a mai napig tartozik a fővárosnak, hiszen 2015-ben az agglomerációs közlekedés ellátása állami feladat volt, mégis Budapest finanszírozta azt. A fővárosnak ez 12 milliárd forintos pluszkiadást jelentett. 

A Jobbik képviselője szerint rövid távon tehát megoldást jelenthet, ha az állam törleszti az adósságát, mivel az az idei és a jövő évre is elegendő fedeztetet biztosítana a BKV-dolgozók béremeléséhez.

Hosszabb távon a Jobbik által kezdeményezett európai bérunió megvalósulása nyújthat megoldást, hiszen míg a BKV-nál egy buszsofőr nettó 180 ezer forintot, addig Bécsben a a Wiener Linien alkalmazásában nettó 558 ezer forintnak megfelelő összeg lenne a fizetése - hívta fel a figyelmet Tokody.