Szemben a kamuval – tényleg ennyire elterjedtek az álhírek, vagy álproblémáról beszélünk?

Mekkora felelősség terheli a Facebookot és a Googlet?

Az előadást Dean Starkman, Pulitzer-díjas amerikai újságíró kezdte. Elmondása szerint a digitális tartalom megfosztja a bevételektől a nyomtatott sajtót, ugyanakkor az internetes piacon sincs túl nagy bevétel az olcsó hirdetések miatt. Amerikában kifejezetten lecsökkent az újságok értéke ennek a trendnek köszönhetően.

Starkman az egyik alapvető problémát abban látja, hogy a hirdetési növekedés szinte kizárólag a Facebookot és a Googlet érinti. Online ki tudod választani, hogy kinek hirdess, míg a nyomtatott sajtóban nincs ilyen erős szelektáló lehetőséged.

Ennek köszönhetően összeomlik a hosszú cikkek formátuma, beléptünk a fragmentálás és konszolidálás időszakába. A valódi hírek és a zűrzavaros tartalmak együtt jelennek meg.

Mi a helyzet az álhírekkel?

Az újságíró szerint két fajtája van a kamuhíreknek: üzleti és ideológiai.

„A hamis híreknek az a dolga, hogy az előítéleteidet kiszolgálják.”

Starkman szerint az amerikai elnökválasztási kampány során különösen szembetűnő volt ez a jelenség. Ha beírtad a Google keresőjébe, hogy választási eredmények, rögtön hamis híreket kaptál arról, hogy ki kapta a több szavazatot.

Súlyos probléma volt, hogy a választások napjáig a fake news több elérést termelt a közösségi médiában, mint a valódi hírek. Összességében azonban úgy látja, hogy nagyon el van túlozva az álhírek körül kialakult hisztéria. A hamis híreket egy nagy probléma belső halmazának tartja csak.

„Az álhírek igazából álproblémát jelentenek. El van túlozva a dolog, nincs szó akkora kataklizmáról.”

Az azonban kétségtelen, hogy a Facebook és a Google felelőssége meghatározó ebben a kérdésben. Az episztemológiát példaként hozva kifejtette, hogy ma már nem az a lényeg, hogy mit tudsz, hanem hogy honnan szerzed meg ezt a tudást.

„Az információ régi őrei az emberek voltak, ma már az algoritmusok.”

 - tette hozzá, utalva arra, hogy például a Google ugyanarra a kulcsszóra más találatokat adhat ki egyes embereknél, az irányultságuktól függően. A kereső-óriás annyit már tompított a helyzeten, hogy a kamuhírekhez kapcsolódó hirdetéseit kikapcsolta, mert ártott a hitelességüknek.

Kibújik a felelősség alól a Facebook és a Google

Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke vette át a szót Starkmantól. Ő úgy látja, hogy a médiapiac egyik legnagyobb problémája jelenleg, hogy csökkent a profitabilitás, így sebezhetőbbé váltak a médiumok.

Az álhírek születését segíti az is, hogy sokkal könnyebb őket előállítani, mert a valódi hírek feltárásához idő kell.

„Az elfogultságainkra játszanak rá az álhírek.”

Weyer kifejtette, hogy régóta vannak álhírek, és nem csak politikai témában. A különbség az, hogy ezek a periférián maradtak, mostanra viszont a Facebookon összemosódtak a határvonalak.

A Google és a Facebook viselkedését álszentnek tartja – de most már elkezdték félteni a reputációjukat. A cégóriások azzal védekeznek, hogy nincs szerkesztői felelősségük, pedig az ő működésük is befolyásolja a gondolkodást. Ezen felül elvették a média üzletét, a viszonyuk pedig bonyolult és veszélyes a sajtóval.

„Nem akarnak felelősséget vállalni, ők nem médiacégnek, hanem kirakatnak tartják magukat, nem állítanak elő tartalmat.”

Weyer szerint ezt két okból csinálják. Az egyik, hogy elkerüljék a jogi felelősséget, a másik pedig, hogy ne kelljen visszaosztaniuk a bevételeikből. Ebben azonban változás jöhet, mert a hitelesség nem csak a médiában, hanem a Facebook és a Google esetében is üzletileg értelmezhető érték.

Az online újságírást a rikkancsokhoz hasonlította, akiknek 8 másodpercük volt eladni egy újságot – az online média is ezért vált szenzációhajhásszá.