Ukrajna feladta: szombattól egyoldalú tűzszünetet jelentettek be

Állításaik szerint a Moszkva által is támogatott szakadárok folyamatosan megsértik az eddigi megállapodásokat.

A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére létrejött - Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló - úgynevezett kontaktcsoport szerdai találkozóján született megállapodás az újabb fegyvernyugvás életbe lépéséről.

Motuzjanik hangsúlyozta, hogy az ukrán fél az összekötő csoport minden egyes döntését betartja. A szakadárok részéről egyelőre nem érkezett visszajelzés arról, hogy készek-e ők is a tűzszüneti megállapodás betartására.

A szóvivő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt egy napban két ukrán katona esett el és három sebesült meg a Moszkva által támogatott felkelők támadásaiban. Szavai szerint továbbra is feszült a helyzet a Donyeck melletti Avgyijivkánál. A településen egy becsapódott aknalövedék miatt ismét megszakadt az áramellátás.

A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleményében csütörtökön azt jelentette, hogy az elmúlt napban összesen 83-szor lőtték a szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzési oldalát, és több ízben a minszki megállapodások által tiltott, 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű tüzérségi fegyverekkel. Motuzjanik részletezve közölte, hogy a front északi, Luhanszk környéki szakaszán 15 tüzérségi támadást regisztráltak, ebből 8 alkalommal nehézfegyvereket vetettek be a támadók. Donyeck környékén 30 ízben lőtték a szakadárok az ukrán állásokat, ebből 10-szer szintén nehéztüzérséggel. A déli frontszakaszon, Mariupol Azovi-tenger parti kikötőváros térségében 38 támadást jegyeztek fel, ezek közül 14 esetben vetettek be a szakadárok harckocsikat és nagy kaliberű aknavetőket.

A parancsnokság később bejelentette, hogy a Donyecktől mintegy 40 kilométerre fekvő Trojicke településnél egy katonai teherautó vezetője életét vesztette, miután járművét eltalálta egy ellenséges tüzérségi lövedék. Az 51 éves, odesszai születésű, kétgyermekes apának még sikerült teljesítenie feladatát, azaz a kijelölt állásra szállított ukrán katonákat. A találat akkor érte az autóját, amikor visszafelé indult.