Az ENSZ főtitkára bírálta Izraelt a ciszjordániái telepek miatt

A zsidó állam 25 év után először új telepet hozna létre a megszállt Ciszjordániában.

A dokumentum szerint António Guterres csalódott és nyugtalan Izrael döntése miatt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala csütörtök késő este adott ki közleményt, amely szerint az általa vezetett biztonsági kabinet egyhangúlag hagyta jóvá egy telep építését a Rámalláh melletti Emek Silo település közelében. A miniszterelnöki hivatal szerint hamarosan szavazni fognak róla telefonon azok a kormánytagok is, akik nem tagjai a szűkebb, biztonsági kérdésekkel foglalkozó kabinetnek.

Az új települést a nemrégiben felszámolt, illegálisan épült ciszjordániai zsidó telep, Amóna lakói vehetik majd birtokba. Netanjanhu emlékeztetett arra, hogy még Amóna felszámolásakor tett ígéretet erre a telep lakóinak.

Az ENSZ-főtitkár a közleményben hangsúlyozta, hogy "nem létezik B terv" az izraeliek és palesztinok békés és biztonságos együttélésére vonatkozóan, és ezért elítél minden olyan egyoldalú lépést, mint amilyen ez a mostani is, amely a békét fenyegeti, és aláássa az izraeli-palesztin válság kétállami megoldását, Izrael mellett egy független palesztin állam létrehozását. Guterres egyúttal emlékeztetett arra, hogy a telepes építkezések törvénytelenek a nemzetközi jog értelmében, és akadályt gördítenek a béke útjába.

Izrael a kilencvenes évek eleje óta nem kezdeményezte új telepek kialakítását az 1967-ben Jordániától elfoglalt területeken - a leendő palesztin állam területén -, noha utólagosan számos illegálisan, előzetes jóváhagyás nélkül felépített telepet engedélyeztek, gyakran korábbi telepek újabb lakónegyedeinek nyilvánítva őket.