Miről prédikálnak a németországi mecsetekben?

Constantin Schreiber a Die Zeit című német lap szerzője, aki „Az iszlám belülről, miről prédikálnak a németországi mecsetekben” címmel írt könyvet.

A mérsékeltnek tartott muszlim közösségek imahelyein – az író megállapításai alapján – antidemokratikus és konzervatív tanokat közvetítenek.

Egy Berlinben lévő mecsetben olyan brossúrát osztogattak, ami szerint „Isten az egyetlen jogforrás, a társadalmi közösségek működése pedig nem az emberi jogokra épül”. Ezeken a lapokon hirdették azt is, hogy a Korán nem támogatja a parlamenti demokráciát, a nemzetállamok létrejöttét pedig a nyugati világ betegségének tartja.

Schreiber kiemelte, hogy az általa meglátogatott mecsetekben az imámok nem buzdítottak erőszakra, de arról többször is beszéltek, hogy az igaz muszlimok nem fogadhatják el a nyugati értékeket, és csak a Koránra hagyatkozhatnak.