Izraeli és orosz mintát vesz alapul a kormány a civil szervezetek törvényénél – itt a teljes szöveg

A 444 hozta nyilvánosságra a kormány civil szervezetekről szóló törvénytervezetének teljes szövegét. Ebből kiderül, hogy elsősorban egyértelművé akarják tenni azt, hogy milyen szervezetek, milyen érdekek mentén akarják befolyásolni az államot és annak polgárainak véleményét.

A külföldi támogatású civil szervezetekről van szó. A tervezet szellemisége nagyon hasonlít az izraeli szabályozásra, de merít az oroszországi törvényből is.

7,2 millió forintos külföldi támogatás lenne az a határ, ami után már külföldről támogatott civil szervezetnek minősülnének egyes csoportok – ezt 15 napon belül kellene bejelenteni, az uniós forrásokat viszont nem kell beleszámítani.

Ha egy egyesületet külföldről támogatott civil szervezetnek minősítenek, azt közzé kell tennie a saját honlapján, valamint feltüntetni az általa kiadott sajtótermékekben.  

Amennyiben ezeket valamelyik szervezet elmulasztja, felszólítás után bírságot kap, majd végezetül törlik is, ha nem pótolja a hiányosságokat.

Ami további két fontos tényező: a vallási tevékenységet végző szervezetekre nem vonatkozik ez a törvény. A másik pedig, hogy a szövegben nem található arra vonatkozó utalás, hogy a civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozatot kellene beadni – korábban szó esett már erről is.

A tervezet indoklása több helyen is visszatér a terrorizmus általi fenyegetettségre - és az ellene történő harcra.