Faléccel verte össze szobatársát egy befogadott afgán menekült a fővárosban

Egy munkásszállón laktak, balhé lett a vége.

Az oltalmazott státuszú afgán állampolgárságú vádlott és a szintén külföldi – szudáni – állampolgárságú sértett szobatársak voltak egy XXIII. kerületi munkásszállón.

A két férfi április 01-jén a kora hajnali órákban a szálló szobájában összeszólalkozott egymással, amely miatt a sértett lement a földszinten lévő portaszolgálatra, hogy segítséget kérjen.

A vádlott néhány perccel később a sértett után ment, és egy 1,5 méter hosszúságú faléccel nagy erővel, több alkalommal, testszerte megütötte a sértettet, majd hátulról lefogta és a földre rántotta, ahol a kezében lévő faléccel még további kettő alkalommal lágyéktájon megütötte. Ezt követően a földről felállni próbáló sértettet a faléccel tovább bántalmazta, amitől a férfi az egyensúlyát elveszítve újra a földre esett.

A bántalmazás következtében a sértett koponya- és könyökzúzódást, valamint alkar sérüléseket szenvedett, amelyek nyolc napon belül gyógyul sérülések, ugyanakkor – figyelemmel a támadott testfelületre, a bántalmazás során használt eszközre és a bántalmazás kitartó jellegére – a vádlott szándéka súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult és arra alkalmas is volt.

A nyomozás eredményeként a kerületi ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyorsított eljárásban – a gyanúsítotti felelősségre vonástól számított 72 órán belül – bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a bíróság a váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, az eljáró ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása végett fellebbezett.