Uniós pénzzel csaltak - vádat emeltek ellenük

A hír politikai szálat nem tartalmaz. Nyilván ezért is tartóztatták le őket.

Uniós pályázati pénzt, mintegy 200 millió forintot sikkasztott el két csaló, vádat emelt ellenük a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte a főügyész szerdán az MTI-vel

Keresztes Imre közleménye szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult ügyben 214 millió forintos támogatásra adott be pályázatot 2009-ben egy cég az Európai Regionális Fejlesztési Alaphoz, döntően orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére. A gyanúsítottak egy külföldi cégtől mintegy 102 millió forintért vásárolták meg az eszközöket, majd azokat túlárazva, 371 millió forintért számolták el a pályázatban. A támogatás felhasználását valótlan nyilatkozatokkal igazolták, továbbá elhallgatták az elszámolást ellenőrző szervezet elől, hogy a gépek vételárának különbözetét egy közbeiktatott cégen keresztül a saját részükre utaltatták vissza.
    
Az orvosi műszerek működtetésére egy vidéki városban 2010 januárjában diagnosztikai centrumot létesítettek, azokat azonban a célnak megfelelően sohasem használták fel.
    
A gyanúsítottak - a cégvezető és az ötletet kidolgozó ismerőse - az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak 182 millió, a magyar költségvetésnek pedig 32 millió forintos kárt okoztak. A károk nem térültek meg - közölte a főügyész.
    
A két vádlottal szemben társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, amelyet az eljárás lefolytatására a Legfőbb Ügyészség jelölt ki.
    
A vádlottak szabadlábon védekeznek, bűnösségükről a Fővárosi Törvényszék fog dönteni. A terhükre rótt bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.