Ha nem lép a kormány a BKV-dolgozók bérének érdekében, ez a sztrájk csak a kezdet lesz

A kormány feladata és kötelessége, hogy ezt a helyzetet megoldja, amire meg is van a lehetősége.

Tokody Marcell a Fővárosi Közgyűlést megelőzően mondta el, hogy az állam 2015 óta tartozik már 12 milliárd forinttal a fővárosnak, ami azért járna Budapestnek, mert az agglomerációs közlekedést is BKV finanszírozta, holott az nem fővárosi, hanem állami feladat lett volna.

"Ez az összeg bőven finanszírozná a BKV-dolgozóinak az idei bérköltségét, és még jövőre is maradna belőle"

- tette hozzá.

Egyértelműnek látja, hogy ebben a helyzetben a kormánynak kell közbelépnie, mert "ez a sztrájk csak a kezdet", ha sorozatos lesz a munkabeszüntetés, leállhat a gazdaság is.

Véleménye szerint a kormányzatnak "vissza kellene lépni a központosításból", és nagyobb mozgásteret kellene biztosítania az önkormányzatoknak.

Tokody Marcell egy másik szempontra is felhívta a figyelmet, méghozzá az FKF Zrt. kapcsán: emlékezetes, hogy a bíróság megtiltotta a közterület-fenntartó alkalmazottjainak, hogy sztrájkoljanak, amire viszont elvándorlás a munkavállalók válasza.

Szerinte nem meglepő, hogy rengeteg buszsofőr mondott fel, és "ment át a szomszédba"; hiszen amíg Magyarországon jó esetben 180 ezer forintot keres egy buszsofőr, addig Ausztriában ez az összeg több mint 500 ezer forint.

A jobbikos politikus hangsúlyozta, hogy amíg az áprilisi sztrájkhelyzet megoldása, illetőleg a BKV-dolgozók béremelésének (mint ismert, amíg az állami vállalatoknál megtörtént a fizetésemelés, addig az önkormányzati tulajdonú vállalatoknál, így a fővárosi társaságnál ez elmaradt) rövid távú megoldása a kormányzat kötelessége - a fenti 12 milliárdból -, a bérek hosszútávú, érdemei felzárkóztatására viszont a jobboldali ellenzéki párt kidolgozta a bérunió koncepcióját.

A Jobbik által elindított európai kezdeményezés mögé már nyolc EU-tagállam felsorakozott, és megalakult a nemzetközi aláírásgyűjtési-kampányt felügyelő polgári bizottság is. Célunk, hogy a régió dolgozóinak a fizetése utolérje a nyugat-európai béreket - szögezte le Tokody Marcell.

Ha mégis lesz sztrájk

Szerda reggel 9-kor kezdődik az egyeztetés a BKV és a szakszervezetek között az április 18-án kezdődő sztrájk elégséges szolgáltatásáról. Az Index információi szerint a VTDSZSZ és a BKSZSZ, a BKV két legnagyobb szakszervezete a következő elégséges szolgáltatási tervezetet adja elő a tárgyaláson: a két első napon a törvény óránkénti és viszonylatonkénti 66%-os minimális szolgáltatási szintet ír elő (azaz pl 100 buszból 66-nak közlekedni kell). A fokozatosság elve mentén a szakszervezetek ezeken a napokon nem törekszenek ezt a lehetőséget kihasználni, csak jelképesen fognak vissza egy-két járatot a rendes menetrendhez képest. a második napoktól viszont más a helyzet. Igaz, hogy viszonylatonként, de csak napi átlagban kell teljesülnie a 66%-nak a törvény szerint. (Reggel 6-tól 9-ig és délután 15-től 18-ig viszont óránként is teljesülnie kell a 66%.nak.) Erre azt a verziót találták ki, hogy csak reggel 6-kor indul be a BKV, de este hatig a rendes menetrend szerint járnak a járatok, este 18-tól viszont teljesen megáll minden, ami BKV.