Megszólalt Gorka Sebestyén! Nem rajta múlnak a magyar–amerikai kapcsolatok

Januári kinevezése óta először szólalt meg a hazai sajtóban Trump tanácsadója.

Dolgozott az MDF-kormánynak, majd a Fidesz körül próbálta megtalálni a helyét. A 2006-os események hatására, mivel Orbán Viktort nem találta elég radikálisnak, ezért Új Demokratikus Koalíció néven pártot szervezett, az exjobbikos Molnár Tamással közösen. A párt elhalt, ő pedig 2008-ban elhagyta Magyarországot, amerikai iskolákban tanított, többek között a Harvardhoz tartozó John F. Keneddy School of Govermentben, 2012-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.

Eközben a trumpista Breitbart hírportál szerkesztője lett, 2015-ben megkereste az elnök kampánymenedzsere, januárban a Fehér Ház tanácsadójaként kapott munkát. Irodája az Elnöki Hivatalban található. A Heti Válaszban elmondta, hogy a magyar politikai eseményeket egyáltalán nem követi, mióta az Egyesült Államokba költözött. Ugyanakkor megtisztelőnek tartotta, hogy Szemerkényi Réka meghívására nemrég ott lehetett a washingtoni nagykövetség új épületének az átadásakor, ahol találkozott Szijjártó Péter külügyminiszterrel. (Szemerkényi Rékát éppen a napokban rendelték haza, Orbán az intézkedésről annyit mondott az újságíróknak, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom”).

Gorka bármilyen további részvétele a magyar–amerikai kapcsolatok alakításában nem a személyes döntésétől függ, hanem kizárólag a Trump és a Fehér Ház igényeitől.

"Emellett tartom a kapcsolatot régi barátommal, Magyarország EU-biztosával, Navracsics Tiborral, aki nagyon kedvesen gratulált a kinevezésemhez"

- mondta Gorka. (Ehhez érdemes hozzátenni, hogy Navracsics a Fidesz különutas politikusa, aki például a CEU-mellett is kiállt). Gorkától megkérdezték, hogy a magyar–amerikai politikai viszony a mostani elnöki időszakban vagy a közeljövőben hogyan fog alakulni, mire azt felelte:

A budapesti kormányon és a miniszterelnökön múlik.

Elmondta, hogy Trump egyértelműen meghatározta külpolitikájának az alapvetéseit: Amerika és amerikaiak érdekei állnak az első helyen. Fontos az Iszlám Állam elleni háború, a megújított elkötelezettség a NATO-val és a szorosabb szövetségesekkel, köztük Izraellel.

"Mindenkivel együttműködünk, minden nemzetet támogatunk, aki osztozik alapértékeinkben és hajlandó megvédeni a szabadság és a valódi demokrácia alapelveit"

– mondta Gorka, aki arra nem tudott felelni, hogy a CEU-ügy milyen mértékben károsíthatja Washington és Budapest kapcsolatait.

Gorka Sebestyént a baloldali sajtó többször megvádolta azzal, hogy antiszemita, mert több szereplésen az édesapjától örökölt Vitézi Rend kitüntetéseit viselte. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez a lejáratási kísérlet, az egyetlen csalódás részéről. Mivel a II. világháború után a zsidó közösség úgy tartotta számon a családjukat, mint a segítőjüket. Mint mondta, korábban is arról írt, hogy „csodálja” a zsidó embereket, Izrael államot pedig töretlenül támogatja.

Gorka 2016-ban a Brain Bar Budapest nevű rendezvényen előadást tartott, Böszörményi-Nagy Gergely meghívására. Böszörményi-Nagy Gergely korábban a közigazgatási és igazságügyi miniszter főosztályvezető-helyettese volt, jelenleg a Design Terminál társtulajdonosa. Gorka elárulta, hogy ha idén is meghívást kap a rendezvényre és a Fehér Ház is beleegyezik, akkor visszatér, legalábbis egy somlói galuska elfogyasztásának az erejéig.