Nem lesz BKV sztrájk

Úgy tűnik, sikerül kiharcolni az emelést.

Korábban Tarlós István főpolgármester azt mondta, a béremelésre vonatkozóan elutasíthatatlan ajánlatott kaptak BKV-s érdekképviseletek, a fedezet pedig rendelkezésre áll.

Gulyás Attila erre reagálva az MTI-nek azt mondta, 10+5 százalékos béremelési javaslatot kaptak szóban, írásban jövő szerdáig tudja a munkáltató megfogalmazni azt. Mivel az előzetes elvárásoknak megfelel a 10+5 százalékos emelés, a VTDSZSZ és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) eleget tett a BKV kérésének és a tárgyalások idejére felfüggesztették a sztrájkot.

Az érdekképviseleti vezető kifejtette: a munkavállalók is elfogadhatják ezt az ajánlatot, mert az éves összevetésben megegyezik azzal, mint amit a szakszervezetek követeltek.

Emlékeztetett, hogy hároméves megállapodásban összesen 30+5 százalék emelést kértek.

A feladat most az, hogy a tárgyalásokon megvizsgálják, valóban 15 százalék-e a bérnövekmény, illetve arról kell egyeztetéseket folytatni, hogy a differenciáltan adható 5 százalékot hogyan osztják el. Gulyás Attila jelezte:

Az igazságtalanul alacsony bérűeknek kell kapnia a legnagyobb emelést.

A BKSZSZ és a VTDSZSZ múlt pénteken jelentette be, hogy április 18-ától háromnapos, 24-étól pedig ötnapos sztrájkot tart, mert a kollektív munkaügyi vitában nem tudtak megállapodni a bérek hosszú távú rendezéséről. A BKV akkor úgy foglalt állást, hogy szeretnék megoldani a bérfeszültségeket, de a dolgozók türelmét kérte a társaság.