A tüntetés véget ért, a kormány a helyén

Elmaradt a kormánybuktatás. A téren még kitart a keménymag.

Eredetileg a Clark Ádám téren gyűltek volna össze a demonstrálók, de mivel a közösségi médiában nagyjából 40 ezren jelezték, hogy érdekli őket az esemény (úgy tűnik, ők lemaradtak Hollik István beismeréséről, miszerint a kormány egyáltalán nem akarja bezáratni soros "fantomegyetemét"), a szervezők némileg odébb, a Várkert Bazár épülete elé tették át a helyszínt.

Végül a beszédek után a tüntetés hivatalosan véget ért, de pár százan még a téren maradtak. A rendőrség esti közleménye szerint a tömegből kivált hangadók az Országgyűlés épületét védő egyenruhásokat üveggel, fémtárgyakkal, műanyag palackokkal dobálták meg. Személyi sérülés nem történt. 

Este kilenc körül azért már oszlik a közönség, a legkitartóbbak még próbálkoznak. Aztán majd nyilván hazamennek, hogy klasszikusokat is idézzünk.